A HIR mozaikszó a „Híradós és szolgálati Információ Rendszer” elnevezés rövidített változata. A program egy teljesen új alapokra épülő rendszer. Az MX-hez csak annyi köze van, hogy a folyamatos használat érdekében az adatok beimportálhatók. Az MX DOS-os változata több mint 10 éve, 1995-ben készült. A BM TOP által kiírt pályázatot elnyerve 1998-ban írtam meg a Windows-os változatát. Ez még 16 bites volt, kérés alapján WIndows 3.1-el kompatibilisre készült. Az alkalmazás sikerességét bizonyítja a hosszú élettartama és az, hogy a parancsnokságok több mint fele jelenleg is használja. Az MX gátjait már nem lehetett átlépni, szükséges volt egy teljesen új rendszert létrehozni. A HIR a mai kor követelményei szerint működik, a jelenleg hatályos jogszabályok figyelembevételével íródott. A program csak egyszer indítható. Ha több, egymástól elkülönített adatbázist szeretnénk, akkor azokat külön SQL szerverre kell elhelyezni. Köszönetet mondok azoknak az intézményeknek, amelyek – bízva egy tűzoltó fejlesztői munkájában – lelkesen és eredményesen használják programjaimat, tanácsaikkal és támogatásaikkal hozzájárulnak fejlesztéseimhez.
A szoftver rendelkezik a BM-OKF ajánlásával is, amelyet a HÖTOSZ kért meg. A rendszer használatához jó munkát kívánok.

2012.01.25: A volt hivatásos önkormányzati tűzoltóságok programjainak támogatása – érvényes szerződés hiányában – megszűnt.

SZÉPLIGETISZOFVER

Képzeljen el lenyűgöző arculatokat, hatékony hírleveleket, online reklámokat és profitorientált honlapokat!

Megvalósítjuk terveit, amelyek ugyanolyan szépek lesznek laptopon és mobilon, mint asztali gépen.